Megújul az oldal

Weboldalunk modernizálását már régóta tervezzük. Mostanra állt össze minden, hogy bele is fogjunk a megvalósításba

A régi oldalt 2010-ben publikáltuk. Egy akkor divatos portálmotorra épült, úgy gondoltuk, hogy a kinézete az akkori világban megfelelő volt. Azóta eltelt 11 év, az alatta dolgozó CMS rendszer elavult, a designról sem mondható el, hogy megfelel a mostani elvárásoknak. Megélt 4 szerverköltöztetést, az összes ezzel járó bonyodalmat orvosoltuk menetközben, de mostanra annyira lelassult a működése, hogy úgy döntöttünk nem foltozgatjuk tovább, hanem tiszta lappal indítunk egy újat. (A régi oldalt az átállás ideje alatt – korlátozott tartalommal – a https://old.pilismeteor.hu címen lehet elérni)

Egy ideje már foglalkozunk a témával, többször bele is kezdtünk, de több sikertelen próbálkozásból hasznos következtetésre jutottunk: nem fogjuk az összes tartalmat egyszerre átmozgatni, és egy adott pillanatban lecserélni (általában az ehhez szükséges szabadidő hiány miatt voltak sikertelenek a korábbi próbálkozások), hanem folyamatosan – ahogy időnk engedi – töltjük át a tartalmat az új oldalra úgy, hogy közben az már élesben üzemel. Emiatt előfordulhat a jövőben, hogy munka közben néztek rá az oldalra és az éppen “szétesett” állapotban látható. Ilyenkor nézzetek vissza pár perc múlva, de legkésőbb másnap, és ismét a jól működő oldalt fogjátok látni.

Első körben – induláskor – a kameraképeket és a mért adatokat fogjuk beleszerkeszteni az oldalba, hisz a legtöbben ezek miatt látogattok minket.

Néhány érdekes adat, a látogatottsági számláló a régi oldal lezárásakor a következőt mutatta:

  • Összes látogató: 2.153.054
  • Maxumim napi látogató: 5765
  • A napi látogatószám kb. 400-700 között mozgott